tudastar logoA sugárkezelés az onkológia fegyvertárának egyik legfontosabb eszköze. A daganatos betegek mintegy 50-60 %-a részesül sugárkezelésben betegsége lefolyása során.
A besugárzás során nagy energiájú ionizáló sugárzást használnak a daganatos sejtek elpusztítására. A besugárzás a daganatsejtek örökítő anyagának (DNS) károsítása révén okozza azok pusztulását. Ez a folyamat a közelben lévő ép szövetek sejtjein is érvényesül, de a normál szövetek esetében kisebb az osztódó/osztódásban lévő sejtek aránya, ezáltal kisebb a sugárérzékenységük. A normál szövetek átmeneti DNS károsodása okozza a mellékhatásokat, amelyek többnyire rövid ideig tartanak és a kezelés befejezése után néhány héten belül elmúlnak. Ma már nagy dózisú besugárzás irányítható a mélyen fekvő rákos szövetekre is úgy, hogy a normál szöveteket legfeljebb minimális sugárhatásnak tesszük ki.
A sugárkezelés a műtétekhez hasonlóan helyi kezelés, azaz csak a besugárzott, úgynevezett céltérfogatban érvényesül a hatása. A besugárzástól a beteg teste nem válik radioaktívvá, a kezelés után haza mehet, és családtagjaival nyugodtan érintkezhet.
A sugárkezelést önmagában vagy kemoterápiával kombinálva is használják a daganatok gyógyítására, gyógyíthatatlan esetekben pedig igen hatásos lehet tünetenyhítésre, fájdalomcsillapításra. Néhány daganattípust elég csak sugárzással kezelni (pl. méhnyakrák, számos fej-nyaki daganat).
A szükséges sugárkezelés típusa és a kezelés hossza a daganat típusától, méretétől és helyétől függ.Használható műtét előtt a tumor megkisebbítésére, hogy a daganatot ezáltal műtétre alkalmasabbá tegyék, illetve kevésbé radikális műtétre legyen szükség, és csökkentsék annak esélyét, hogy a műtét során ráksejtek szóródjanak szét a szervezetben (neoadjuváns kezelés), vagy műtét után az esetlegesen a szervezetben maradt apró tumorsejt-gócok elpusztítására (adjuváns kezelés).
A sugárkezelés két módon alkalmazható: külső vagy belső sugárkezelésként. A külső sugárkezelést általában lineáris gyorsítóval végzik, amely a nagyenergiájú sugárnyalábokat a kezelendő térfogatra összpontosítja, és teljesen fájdalommentes. A külső sugárkezelés során rendszerint heti öt kezelés történik és a sugárterápia 5-8 hétig tart. A szükséges sugárdózist kisebb adagokba elosztva adják le a besugárzandó területre (frakcionált sugárterápia).
A külső sugárkezelés nem igényel feltétlenül kórházi bentfekvést, járóbeteg-ellátás keretei között is megkaphatja a beteg.
A belső besugárzás (brachyterápia) a sugárterápia olyan formája, amelynél radioaktív anyagot tartalmazó tűket, tubusokat közvetlenül a rákos szövetben vagy annak közvetlen környezetébe helyeznek el a kezelés időtartamára. Maga a besugárzás ebben az esetben is fájdalmatlan, azonban a sugárforrás behelyezése járhat kellemetlenséggel. Az eljárás végezhető ambulánsan vagy kórházi bentfekvéssel.

Összeállította: Dr. Gaál Szilvia